Csendben ültünk a padon.Csak mi ketten voltunk a parkban.A fákat hallgattam, ahogy hullajtják a leveleiket.De mégis mit mondjak Tominak?Nem mondhatom, hogy szakítsunk, hiszen nem is jártunk!Éppen annyi az egész, hogy jóban lettünk, mert ő az új osztálytársunk.De Dávid annyira féltékeny.De hát van is rá oka.Na mindegy, ki kell találnom valamit...
- Tomi... - kezdtem, de félbeszakított.
- Dalma, mondj bármit, csak azt ne, hogy nem akarsz többé látni!
- De Tomi, ez nem mehet így tovább.Láttad Dávidot a múltkor?Kicsin múlott hogy nem küldött el a fenébe.Már pedig én szeretem...
- De...én is szeretlek. - hajtotta le a fejét. - De nem akarom hogy miattam szakíts bárkivel is...De maradjunk barátok, kérlek!
- Na látod? Szeretsz.Tudtam én...Csak tudod az a baj, hogy én is...Na szóval... - elakadt a szavam.Nem tudtam folytatni.Mi a fenét is csinálok én?Mit érdekli Dávidot, hogy kivel barátkozzak?Majd megcsókoltam.Tomi értetlenül nézett. - Ezt nem kellett volna...Sajnálom. - mondtam, majd felálltam a padról és elfutottam.Komolyan mondom, szánalmas vagyok.Hánynom kell magamtól.Én szeretem Dávidot.Akkor miért csókoltam meg Tomit?Hirtelen megálltam.Azon kaptam magam, hogy Dávidék háza előtt vagyok.Most mégis mit csináljak?
- Dalma..! - hallottam Tomi hangját a hátam mögött.Szóval egészen idáig követett.A fenébe is, hoogy lehetek ekkora marha?
- Szia Dalma. -  jött ki Dávid a házukból. - Bejössz? - mosolygott rám.
- Ööö..Ne..nemis tudom. - dadogtam.
- Dalma várj már!Mégis mire véljem azt a csókot? - állt meg mellettem Tomi.Eközben már Dávid is ott állt előttünk.Abban reménykedtem, nem hallotta meg amit Tomi mondott.Reménytelenül.
- Milyen csókról van szó? - kérdezte Dávid csodálkozva.
- Csak arról, hogy a barátnőd megcsókolt, majd otthagyott egyedül.Elrohant.
- Dalma.Igaz ez? - kérdezte Dávid.Könnycseppek szöktek a szemembe.Tudtam, hogy ha elmondom az igazat, mindennek vége köztünk.Ha hazudok, akkor pedig egy fontos barátot veszítek el.Most mégis mit kellene csinálnom?
- I..Igen igaz. - gördült le egy könycsepp az arcomon.
- Akkor ennyi.Befejeztem.Nem lehetett volna hogy..na de akkor is.Miért játszottál?
- De én..én nem.. - mondtam, de elcsuklott a hangom.Tomi közben végig engem bámult. - Te meg mit nézel? Tűnj már el innen! NEm veszed észre, hogy most tetted tönkre az életem? - üvöltöttem, magam sem tudom miért.Én nem haragudtam Tomira, de...Ő pedig csak fogta magát, hátat fordított és lehajtott fejjel továbbment.
- Dalma.Szervusz. - fordított hátat Dávid is.Szóval vége.Az én hibám volt..De Tomi..
- Dalma! Hát itt vagy! - jött elém a bátyám, mikor én csendben bandukoltam haza. - Gyere siess már, anyék mondani akrnak valamit.
- Oké.Menjünk. - mondtam.A bátyámban azt szeretem, hogy nem veszi észre az arcomra írt érzéseket.Pedig egyesek szerint én egy nyitott könyv vagyok.