Egy szép novemberi szombat reggel a kutyám, Masni ugatására keltem fel. Felültem az ágyban, és egy nyújtózkodás közepette nagyot ásítottam.
  - Jó reggelt, Masni - mosolyogtam a kutyámra, aki felugrott az ágyamra, és megnyalta az arcom, én meg csak nevettem. Megsimogattam selymes, aranysárga szőrét, majd ledobtam magamról a takarót. - Ideje felöltözni, és sétálni egy jó nagyot.
   Előkotortam a gardróbomból egy rózsaszín harisnyát, egy fekete miniszoknyát, és egy csillogós, zöld színű felsőt, majd magamra öltöttem ezeket. Kivettem a fiókból Masni pórázát, és lesiettem a kutyával a lépcsőn.
  - Szia, Anya! - köszöntem rá boldogan.
  - Szia! Hűha, de jó kedve van valakinek - kuncogott.
  - Szép napunk van. Hét ágra süt a nap, 27° van... Miért ne lenne jó kedvem egy ilyen napon? - tűnt fel egy mosoly az arcomon.
  - Igazad van - helyeselt Anya. - Gyere, egyél, mielőtt elviszed Masnit sétálni. Oh, és elmennél majd a boltba is?
  - Persze, úgy sincs más dolgom - ültem le az asztalhoz, és enni kezdtem. Mikor végeztem, elköszöntem Anyától, megkerestem Masnit, majd ráraktam a pórázt, aztán kiléptünk az ajtón. Nagyot szippantottam a friss levegőből, majd kifújtam a számon. Elhatároztam, hogy a vásárlás után elmegyek egyet fagyizni.
   Már a bolt utcájában jártunk, mikor egyszer csak bevágott elém a kanyarból egy biciklis. Hirtelen rá pillantottam.
  - Szia, Dorka! - nevetett fel legjobb barátnőm, Lüszi.
  - Hát szép jó reggelt, kisasszony - kuncogtam. - Biciklizünk, biciklizünk?
  - Bizony, ma gyönyörű napunk van - csillant meg a szeme, és leszállt a bicikliről. - Épp a boltba tartok.
  - Mi is - mosolyogtam. - Menjünk együtt!
  - Oké. És... Van valami hír apukádról? - érdeklődött.
  - Áh, semmi. Szegény Anya még mindig szomorú, amiért elhagyta amiatt az... Ivett, vagy ki miatt - húztam félre a szám, és lehajtottam a fejem. Gesztenyebarna, hosszú fürtjeim az arcomba lógtak, fekete szemem szomorúságot árasztott. - Na, de ne csak én meséljek. Hogy állsz Mátéval?
  - Jaj, képzeld, összejöttünk!
  - Ez remek - helyeseltem. - Szerencsés vagy.
  - Nem tetted még túl magad Dávidon? - kérdezte. A Dávid névre hirtelen megálltam. - Valami rosszat mondtam? - pirult el.
  - Nem... Csak még mindig hiányzik - szomorodtam el.
   A beszélgetés közben gyorsan elrepült az idő, és már a bolt előtt álltunk. Lüszi letámasztotta a bicaját, én pedig odakötöttem Masni pórázát a biciklitárolóhoz.
   A boltban egy nagy édességes kocsi közeledett felénk. Akkora nagy, hogy nem látszott, ki tolja. Megpróbáltam kideríteni, és sikerült is. Mikor mellénk ért a személy, elpirultan köszönt.
  - Öhm, sziasztok, lányok - erőltetett mosolyt az arcára az ex-em, Dávid.
  - Szia - köszönt Lüszi.
  - Hali - kulcsoltam össze a kezem. - Te mit keresel itt?
  - Baj, hogy itt lakom?
  - Mármint a boltban.
  - Besegítek az apámnak. Itt dolgozik.
  - Felvették? - kérdezősködtem.
  - Igen - a válasz után az órájára pillantott. - Na, nekem most mennem kell. Örültem, hogy újra találkoztunk.
  - Én nem.. - mormoltam, de ő már akkorra nem volt ott.
   Tovább mentünk, és előkotortam a zsebemből a listát. Ezek voltak felírva: tojás, liszt, tej, cukor, margarin, vaj, felvágott, chips, csoki, háztartási keksz, babaétel, olaj. Mindent megtaláltam. Közben Lüszi is megtalált mindent, amit keresett. A pénztárhoz mentünk, ahol nagyjából 10 percet kellett várnunk, mire sorra kerültünk. De végül azért kiszabadultunk a boltból.
   Kint leoldoztam a pórázt a tárolóról.
  - Ja igen, jut eszembe. Jössz fagyizni? - mosolyogtam Lüszire.
  - Hát, ha én fizethetek - nevetett.
  - Majd mindenki a sajátját - öltöttem rá nyelvet, mire ő is rám. Elindultunk a fagyizó felé.