- Dina, ma lesz egy buli Budapesten. Szeretnél elmenni? - kérdezte tőlem édesapám, amikor éppen a TV-t bámultam.
 - Igen, szeretnék! - ugráltam. - Mikor lesz? Holnap, holnapután?
 - Ma.
 - Ma? De ma én Laurával meg Fannival mennék a parkba. Tudod, már egy hónapja megbeszéltük. Tudod, hogy Fanni ma jött haza Párizsból.
 - Igen, tudom, de ha szeretnél elmenni...
 - Akkoris elmegyek, jönnek velem Lauráék! - rohantam a telefonhoz.
Felhívtam Laurát, és megbeszéltem vele a dolgot, ő pedig felhívta Fannit, és ők is megbeszélték. Mindketten megkérdezték a szüleiket, és csak annyit hallottam, hogy csengetnek.
Rohantam az ajtóhoz, de amilyen szerencsétlen vagyok, átestem a szőnyegen, így a további utat csúszva tettem meg. Felálltam, leporoltam magam, és kinyitottam az ajtót.
 - Sziasztok! - köszöntöttem mindenkit, vagyis Fanni és Laura családját. Meg persze Fanniékat.
 - Szia Dina! Anyudék itthon vannak?
 - Igen, gyertek be!
Betessékeltem mindenkit, és leültünk a kanapékra, fotelokra. Anya elkezdte a mondókáját. Nem is nagyon figyeltem, inkább azon gondolkodtam, hogy a bulin sikerül-e majd bepasiznom.
 - Szóval, elmehetnek?
 - Hát ha nagyon vigyáznak magukra, és nem isznak semmit...
 - Köszönjük anya! Köszönjük! - kiáltozott Fanni.
 - Na és te, Niki, elengeded Laurát?
 - Menjenek, de nagyon vigyázzanak magukra!
 - Köszönöm anyu! - ugrált Laura is.
Ezt nem gondoltam volna, hogy elengednek minket 13 évesen Budapestre egyedül. De úgy látszik, nem is olyan igazságtalanok a szülők. A csajokkal megbeszéltem, hogy együtt fogunk öltözködni, hozzák a ruhájukat.

Folytatás következik!